Lezajlott a 2015-ös szüret nagyobbik része, a forró nyár után már augusztus végén belevágtunk a munkába. Elegáns vörösborok és szép fehérborok várhatók, ráadásul idén duplázunk is.
Borászunk, Homonna Attila meséli, hogy az idei év kihívása a szélsőséges időjárás és az aszály volt, igyekeztek erre megfelelően reagálni. A forró nyár után már augusztusban indult a szüret, a kékfrankos október első hetében került le, most már csak a furmintra várunk. Ha minden rendben lesz, ez lesz az első jó furmint termés a pincészetnél. A 100% család alkotórészei már bekerültek a pincébe, a rizling, a tramini, a szürkebarát túl vannak az első fejtésen, most majd a házasítások következnek.
A vörösek, a kékfrankos, a cabernet és a syrah elegáns vörösborokat adnak moderált alkohol mellett az idei évjáratból. 70-80 ezer palackra számítunk, majdnem megduplázzuk a tervek szerint a tavalyi palackszámot, miközben a terület 15 hektárra nőtt. Ez egy újabb szintlépés a pince életében, hiszen növeljük a mennyiséget a minőség megtartása mellett.